Négyszer több nő érintett a „néma kórban”, mint férfi. Egymillió magyar szenved csontritkulásban

Kategória: Egészséges Alvás | Cikk Gyors olvasása
MEGOSZTÁS

Négyszer több nő érintett a „néma kórban”, mint férfi. Egymillió magyar szenved csontritkulásban
Gyógyszeres kezeléssel, vagy fizikoterápiával lehet a leghatékonyabban kezelni a csontritkulást, amely miatt sokszor még a lakás átrendezése is szükségszerű a páciens épsége érdekében. Az ortopéd szakorvos szerint csaknem egymillió embert érint a betegség, pedig megelőzése sokkal egyszerűbb, mint gondolnánk.

Testünk csontszövetállománya kb. 20 éves korunkig gyarapodik, a csonttömeg ezután csökkenni és gyengülni kezd. Ez teljesen normális mindenkinél, évente 3-5%-os csonttömeg csökkenés normális. Akkor kell aggódnunk, ha a csontépítő sejtek, illetve a csontlebontást végző sejtek együttes működése felborul, ilyen esetben ugyanis nagyobb mértékű csontvesztés, így csontritkulás alakulhat ki.

A csontritkulás, azaz az osteoporosis a csont ásványi anyag tartalmának csökkenését jelzi. Néma kórnak is hívják, hiszen kezdetben semmilyen tünetet nem okoz, többnyire az első jele a kis ütésre is bekövetkező csonttörés. Leggyakrabban a gerinccsigolyák, a combnyak, a csukló és a bokacsontok törnek” - mondta Dr. Moravcsik Bence Balázs ortopéd szakorvos, gerincgyógyász.

 

Magyarországon majdnem egymillió embert érint, a nők különösen veszélyeztettek. Elsősorban a változó kor idején és idős korban alakul ki a betegség: a nők esetében négyszer gyakrabban fordul elő csontritkulás, mint a férfiak körében.

Bár az esetek nagy részében elsősorban időskorúaknál fordul elő, a csontritkulás ma már egyre több fiatalt is érint. Befolyásolja a csontszövetállományt, szült-e valaki gyereket, és ha igen, mennyi ideig szoptatta a babát. Nagyobb eséllyel alakul ki csontritkulás anorexiásoknál; olyanoknál, akiknek eltávolították a petefészküket; akik mozgásszegény életmódot élnek, illetve akik dohányoznak és gyakran fogyasztanak alkoholt, kávét. Szintén csökkenti a csonttömeget, ha valaki túl sok foszfáttartalmú ételt fogyaszt (egyes húskészítmények, szénsavas üdítők, sajtok), illetve gyakran iszik dobozos üdítőt, alkoholt az italba kerülő alumínium miatt. A szakember szerint a vegetáriánusoknak is oda kell figyelni rá, hogy megfelelő mennyiségű vitamint vigyenek be a szervezetbe.

„A betegség diagnosztizálása csontsűrűség-méréssel, vagy röntgennel, esetleg vér- és vizeletvizsgálattal történik, egyik sem jár fájdalommal. Kezelésére is már többféle módszer elérhető: gyógyszert, fizikoterápiát is igénybe lehet venni az állapot mértékétől függően. A kutatóknak sikerült kifejleszteniük olyan új generációs készítményeket, amelyekkel sikerülhet visszaerősíteni a megkopott csontgerendákat, de ez senkit nem ment fel a megelőzés fontosságától” – tette hozzá az ortopéd szakorvos.

A csontritkulás ugyanis amellett, hogy fájdalommal és akár spontán töréssel is járhat, a mindennapi életet is befolyásolja. Tanácsos átrendezni a lakást: mindent, amely sérülést okozhat, amelyben könnyen meg lehet botlani célszerű eltenni az útból.

Hogyan előzheti meg?

  • Szedjen naponta átlagosan 1000 mg kalciumot, lehetőleg este, mert ilyenkor hasznosul a legjobban.
  • Figyeljen más vitaminokra is: magnézium, B6, mangán, réz, fluorid és a legfontosabb a D3, amely segítségével könnyebben felszívódik a kalcium.
  • Mozogjon rendszeresen, a csontokat érő terhelés ugyanis segíti a csontképződést.
  • Kerülje a dohányzást és a szénsavas üdítőket, fogyasszon minél kevesebb alkoholt és kávét.
  • Figyeljen a D vitaminban gazdag táplálkozásra.

 

Forrás: Budapesti Mozgásszervi Magánrendelő

Vissza

Címkék : Egészséges alvás, Alvás világnapja 2017., Az ortopéd orvosok tanácsai

Hozzászólások :

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Oszd Meg a Cikket :


Szerző

Budapesti Mozgásszervi Magánrendelő

Dr. Moravcsik Bence Balázs Dr. Moravcsik Bence Balázs, a Budapesti Mozgásszervi Magánrendelő ortopéd- traumatológus szakorvosa, gerincgyógyásza. Első generációs orvos vagyok, már gimnazistaként elköteleztem magam az emberekkel való törődés, a testi szenvedéseik tompítása, megszüntetése mellett. Érettségi után a Semmelweis Egyetemen kezdtem meg orvosi tanulmányaim, szakot hatodéves koromban választottam. 2009 óta ortopédiai magánpraxist folytatok. Dinamizmus és nyugalom jellemez a szakmai- és a magánéletben is.

Kapcsolódó cikkeink:

 

 

 


Belépő termék



Értesítés új hírekről



Hírlevél

 

Címkék

Friss Hírek

2 matrac egy matrachuzatba?
2017 július 7 13:04:00